Gárdonyi Bálintné
Gárdonyiné Bálintné Teri vagyok, 1950-ben születtem Csömörön. 12 évesen kezdtem el néptáncolni. Évek során jutottam el ezzel kapcsolatban arra, hogy milyen szép és gazdag a magyar néphagyomány és a népviselet. A hozzá kapcsolódó népi ékszerek fogtak meg. 2002-ben ismerkedtem meg Szupper Krisztinával, aki a Népművészet Ifjú Mestere volt. Tőle sokat tanultam a gyöngyfűzésről, és általa jutottam el a szálkai gyöngyfűző táborba, ahol elsajátítottam a gyöngyfűzés technikáit, valamint a tervezést is.
Célom a népi stílusú, és ma is viselhető gyöngyékszerek készítése, és a tudásom átadása az érdeklődők számára. 2002 óta zsűriztetem alkotásaimat, 2005-ben megkaptam a népi iparművész címet, 2005-ben és 2010-ben az Élő Népművészet országos kiállításán Ezüst oklevelet kaptam. 2008-ban a Magyar Kézművesség díjazottja, 2011-2012-2013-ban okleveles résztvevője voltam.
2021-ben Tárgyalkotó Népi Iparművész cím tulajdonosa lettem. 2005 óta a Népi Mesterségek Pest megyei Egyesületének, 2010 óta a Magyar Gyöngy Egyesületnek, ezáltal a NESZ-nek is tagja vagyok. Az egyesületekben rendezett oktatásokon, rendezvényeken, kiállításokon, vásárokon is részt veszek. Rendszeres résztvevője vagyok az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárnak, és a Mesterségek Ünnepének is.
2026. február 17.